Nem „olyan mintha”, hanem „az ami”
2020. augusztus 06. írta: Katusart

Nem „olyan mintha”, hanem „az ami”

Ez a Viaplant

Először a S/alon Budapest kiállításon találkoztam ezzel az anyaggal, mely a maga naturális megjelenésével rögtön belopta magát a szívembe. Akkor még hallomásból sem ismertem a biofil designt, ami mára a fő érdeklődési területem lett. A Viaplant, mely a városi zöldfelületek fenntartása során keletkezett növényi részek hasznosítása által kel életre, abszolult arra hivatott, hogy általa vendégül lássuk a természetet egy új aspektusban. 

dsc_5136.jpg

A VIAPLANT egy növényi összetételű kreatív anyag a belsőépítészet, a bútor-, és divatipar számára, melyet szabadalom véd. Előállításához olyan növényi részeket alkalmaznak, melyek a zöldfelületek fenntartása során keletkeznek vagy a megújulási idejük maximum egy év, mely a környelezeti terhelés minimalizálását biztosítja. Az előállításához szükséges alapanyagok Magyarországról származnak és a teljes munkafolyamat (amit titok leng körül) is itthon zajlik. 

Az őszi lombok, lenyírt fűszálak, lehullott rózsaszirmok mellett olyan fajokat is felhasználnak, melyeket más körülmények között messzire elkerülnénk, mint például a parlagfű és a kanadai aranyvessző.

Az anyag főbb tulajdonságai közé tartozik, hogy ellenálló, könnyű, transzparens és szabható, hajlítható, sőt vízálló, vízlepergető tulajdonsággal is rendelkezik. 2100 x 1100 x 3-4 mm-es táblákban gyártják. 

Itt láthatjátok a csodás növénymintázatokat, melyekben elérhető a Viaplant:

termekpaletaa_uj.jpg

Hogy mi minden készülhet belőle?

Mivel ez egy transzparens anyag, így remekül használható lámpatestek előállításához, melyek így szórt fényt sugároznak. Emellett készülhet belőle világító falikép, falburkolat, akár konyhai hátfal is! 
Felhasználásának másik területe a kisbútorgyártás - remekül mutat kisasztalokon, éjjeli szekrényeken, komódokon, melyekbe szintén kerülhet hangulatvilágítás. Készülnek belőle kínálótálcák, füzetborítók, ékszerek, sőt még napszemüveg is. 

 Biztos vagyok benne, hogy a jövőben sok projektemben fogjátok viszontlátni ezt az időtálló anyagot.

 

yuppies_collage_general_linkdin_banner.png

 

 Forrás: https://www.viaplant.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://katusa.blog.hu/api/trackback/id/tr3116105240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.