Az építészet színei, a természet színei
2022. április 25. írta: Katusart

Az építészet színei, a természet színei

Először a 2021-es S/alon Budapest kiállításon találkoztam a Novacolor termékeivel és azok magyarországi képviselőjével, Borbély Orsolyával. Nagy hatással volt rám az installációjuk, főként miután megtudtam, hogy minden termékük egészség és környezetbarát is egyben. Meg is beszéltük, hogy nyugodtabb körülmények között találkozunk majd, ami tavaly elmaradt, de idén tavasszal úgy alakult, hogy ismét találkoztunk egy szakmai rendezvényen, ahol kicsit több időnk volt beszélgetni és így jobban megismerhettem a csodás felületeket, melyeket a termékeikkel létre lehet hozni. Készítettem vele egy interút, melyet megosztok veletek:

copia_di_archi_argilla.jpg

Mikor alapították a Novacolort? Mióta érhetőek el a termékek Magyarországon?
A Novacolor-t 1982-ben alapították, Olaszország egyik legtermékenyebb területének szívében, Forliban. Az évek során a vezetőség intuíciójának és kreativitásának, valamint a kiváló minőségű alapanyagok gondos kiválasztásának köszönhetően a Novacolor kibővült, világszerte építészeknek, tervezőknek és lakberendezőknek kínálva a textúrázott effektusok és a csiszolt vakolatok teljes választékát beltérre és kültérre, valamint falburkolatokat modern vagy történelmi városi környezetben. 2009-ben a Novacolor a San Marco Csoport részévé vált, amely a professzionális építőipar vezető olasz festék- és lakk gyártója és a csúcskategóriás dekorációs szegmens „csúcsmárkájává” vált. 8 gyártó üzemmel rendelkezik világszerte. Mindkét cég profitált az együttműködésből a nemzetközi hitelesség és elismerés szempontjából, a Novacolor pedig külföldön is ismertté vált, mint a csúcsminőségű építészeti bevonatok és a beltéri festékek referenciapontja. Azóta is egyre bővül a választék, a színek, fedések és textúrák legszélesebb kínálatával. A Novacolor kültéri és beltéri falak, valamint padlók makulátlanul sima befedésére szakosodott, matt, fényes és szatén felületű, kiváló minőségű színes festékek gyártásával.

Tudom, hogy nagyon fontos a cég számára a fenntarthatóság és az, hogy a termékek egészségügyileg is biztonságosak legyenek. Hogyan jelenik meg ez a szemlélet a termékekben?
A Novacolor úgy döntött, hogy új generációs anyagokkal dolgozik, nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és környezetbarát szemléletre. Éppen ezért az elmúlt években összehangolt, tudatos erőfeszítéseket tettünk a káros anyagok és mérgező oldószerek használatának megszüntetésére vagy drasztikus csökkentésére, már az új anyagok tanulmányozási és tervezési szakaszában.
A Novacolor innovatív, alacsony vagy zéró VOC (illékony szerves vegyületek) tartalmú termékeket gyárt és forgalmaz világszerte, miközben a Csoport folyamatosan foglalkozik LCA-val (Life Cycle Assessment), amely a termékek teljes életciklusát és környezeti hatását vizsgálja. A professzionális építőipari festékek és lakkok szektorában a Novacolor megkapta az Eurofins Indoor Air Comfort Gold minősítést, amely tanúsítja termékeink környezetbarát kompatibilitását és a VOC teljes hiányát az összetételben. REDcert²-tanúsítvánnyal rendelkezünk: ez a “Biomass Balance” megközelítés azt jelenti, hogy a Novacolor jelentős mértékben fektet be a fenntartható nyersanyagok használatába, lehetővé téve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését a teljes gyártási ciklus során. Ezt úgy érik el, hogy a megsemmisítésre szánt hulladékokból biomasszát készítenek, ezzel helyettesítve a fosszilis erőforrásból származó alapanyagokat. A Novacolor termékei alacsony formaldehid tartalmúak vagy teljesen mentesek. A formaldehid az egyik legalattomosabb egészségügyi veszély, a beltéri levegőt akár 10-szer szennyezettebbé teheti, mint a kültéri levegő. Formaldehid “evő” bevonó termékeink sajátossága, hogy megkötik a formaldehid molekulákat és így megakadályozzák, hogy kipárologjanak és belélegezzük azokat. Az LCA (Life Cycle Assessment) rendszer a termékeink teljes életciklusát veszi figyelembe, értékeli a teljes életciklushoz szükséges energia- és nyersanyag szükségletet. Ez a környezeti hatásvizsgálat jelenti azt a tudást és tudatosságot, amely elengedhetetlen az alacsony környezetkárosító hatású termékek fejlesztéséhez és gyártásához.

Környezetbarát termékeink az Indoor Air Quality A+ kategóriába tartoznak, amely a felületkezelések környezetbe történő károsanyag kibocsátását osztályozza az alkalmazástól számított 28 nap után. Az A+ minősítés garancia arra, hogy falaink megvédik a környezetet és egészségünket – ez az egyik legfontosabb kérdés, amellyel jelenleg foglalkozunk.

terre_puro_green2.jpg
Bemutatod a palettátokat?
Termékpalettánk nagyon széles. Dekorációs anyagok közül 6 fő csoportot különböztetünk meg: ásványos alapúak, metál festékek, oxidációs festékek, beton hatású bevonatok, matt hatású festékek, mikrocement padló és falburkolat.
Ezen kívül széles színválasztékban elérhetőek bel- és kültérre általános vízbázisú vagy sziloxán festékek és bevonatok vízlepergető vagy erősen vízálló, mosható, penész- és algagátló tulajdonságokkal. Végül, de nem utolsó sorban prémium minőségű gyapjú flíz tapéták.

Bővebb információk és színminták weboldalunkon és a letölthető Novacolor applikáción (Google Play és App Store) találhatóak: 

A Novacolor nemzetközi oldalát lapozgatva pedig már meg sem lepődtem, hogy a 2022-es vezető koncepciójuk neve We Belong To Nature lett.



Van egy különleges beltéri falfestékek, ami ezüst ionokat tartalmaz. Ezt kinek ajánlod?
A SilverCare a MATmotion termékcsalád új fertőtlenítő festéke, amely ezüstion technológiájának köszönhetően gátolja a penész és a baktériumok elszaporodását. Az ezüst ionok áthatolnak a baktérium sejt membránján, és olyan gátat hoznak létre, amely gátolja a penészképződést és a baktériumok 99,9%-ának elszaporodását. Az ezüst ionok hatása hosszan tartó, mert nem bomlanak le. A formaldehidtől, oldószertől és hozzáadott lágyítótól mentes MATmotion SilverCare 0,5 g/l-nél kevesebb illékony szerves vegyületet (VOC) tartalmaz: megfelelő választás azok számára, akik biztonságot és higiéniát keresnek. Javaslom közösségi terekbe, közületi intézményekbe, kisgyermekes otthonba és kisállattartók részére.

puro-zer0-matmotion-terre-lime_paint-pitture_int-ext-novacem_2.png

Mik a fő trendek 2022-ben a dekorációs falfestésben?
A Novacolor hitvallása, hogy a természet részei vagyunk ezért hálásnak kell lennünk az Anyatermészet gondoskodásáért. Termékeinket a természet ihlette, színeink a természet színei. 2022-ben kiemelten fontossá vált a Wellbeing és környezettudatos szemlélet így ez válik vezérlőelvvé a belsőépítészet és lakberendezés területén.

A dekorációs falfestés egy viszonylag új szakma itthon, hogyan lehet elsajátítani ezeket a technikákat?
Ez így van. Sajnálatos módon az állami szakoktatásban egy nyúlfarknyi tananyag van csak a dekor festésről. Annak ellenére, hogy a technológia folyamatos fejlődésének eredményeként megjelenő innovatív anyagok egyre nagyobb teret hódítanak a gyártó cégek feladata marad, hogy megismertesse a szakemberekkel termékeit, azok felhordási technikáit és a különböző dekor eszközöket. Mi is tartunk bemutatókat és workshopokat, de a részvétel után még sok gyakorlásra van szükség. Ez a terület kreativitást igényel, precíz pontos anyagismeretet, amihez mindenben segítségére vagyunk az érdeklődőknek.

Az alapanyagok mellett a kivitelezésben is tudtok segíteni a vásárlóitoknak?
Igen, Magyarországon egyedülállóan vállaljuk a prémium minőségű, olasz Novacolor festék rendszerekkel, vakolatokkal készült dekor falak festését, kivitelezését. Új építésű házak modern dekorációját vagy régi épületek renoválását egyaránt.
Igény szerint helyszíni felmérés során ötleteket, javaslatokat teszünk a kivitelezésre. Ez mindig közös munka a megrendelővel, minta táblát készítünk az elképzelésről, ez az alapja a kivitelezésnek.

marmorino_ks_mirror.jpg

mi-ku_therm.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://katusa.blog.hu/api/trackback/id/tr9217815627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása