Egy lakás átalakulása
2020. július 29. írta: Katusart

Egy lakás átalakulása

Az átalakítási tervet már ismeritek, úgy döntöttem, ilyen volt-ilyen lett képekkel mutatom be nektek a felújtást (amit a szomszédok átépítésnek neveztek), számomra még mindig szinte hithetetlen, hogy ez ugyanaz a lakás.

Mivel az erdő szélén áll a társasház, így nekem valahogy egyértelmű volt, hogy skandináv irányba viszem a lakás stílusát, kiegészítve némi klasszikus és keleti elemmel. A kedvenc mintám, a hexagon is több helyen visszatérő elem lett, s a növények sem hiányozhattak. 

hangulat.jpg

Kezdem az előszobával: a burkolat itt az egész lakást uraló svédpadló lett, minden ajtót kicseréltünk, ezeket egyedileg gyártották le nekünk, a bevilágítót megszüntettük. Az egyetlen dolog, amit megmentettünk ez a régi lécezett falvédő, amit felújítottunk és előszobafalként használunk. 

eloszoba.jpg

A közösségi tér következik, ami a kis konyha és étkező elbontásával, a tágasság érzetét nyújtja. Az alábbi képen láthatjátok a konyha helyére költözött étkező részt. Ide egy gyönyörű cementpadlót választottam (csak az vállalja be, aki tudja félévente kezelni - nekem ez sajnos nem sikerült, így már szerzett némi patinát azóta). A falszín szinte mindenhol egy nagyon halvány szürke árnyalat, amin remekül mutatnak a képek és egyéb dekorációk. 

konyha-etkezo.jpg

 A konyhabútor Ikeás lett, mivel nem voltak egyedi igényeink, ez tűnt a legjobb választásnak. Nagyjából egy hétig tartott mire összeraktuk. Különlegessége, hogy az üvegajtós sor már a nappali tárolójaként funkcionál, melynek a teteje még remekül kiszolgálja a konyhai funkciókat. Azért szeretem a fehér magasfényű frontokat, mert még világosabbanak hat tőlük a helyiség. 

img_3595.jpg

 A nappaliba egy sötétebb türkiz Aqua Clean szövettel kárpitozott kanapét választottunk, mely nagyon praktikus, mert könnyen ággyá alakítható, a sz ottomán részen még egy kis kihúzható ágyneműtartó is helyet kapott. A kis lerakóasztalt is saját magunk készítettük egy Pinterest-ötletet megvalósítva. Aki először jár nálunk, mindig megkérdezi, hogy nincs TV-nk? Nos, nem szerettük volna, hogy az legyen a fókuszban, így a szekrényben rejtőzik, melynek az ajtajai 180 fokban nyithatóak. 

nappali.jpg

img_3588_1.jpg

Azóta a falon, már jóval több a kép, nameg a gyerekjátékok is teret hódítottak maguknak :-) 
Mutatom is Alex birodalmát, ami a legtöbbször változik a lakásban, legutóbb épp a pelenkázórészt szereltük le a komódjáról. Így elég tágas és játékra van is van helye, de azért még mindig a nappali a kedvence. 

gyerekszoba.jpg

 

Egyedül a hálószoba hátfala kapott extra díszítését, melyet stencillel készítettem. A lakásban uralkodó skandináv stíust itt egy kis marokkói hangulat teszi intimebbé. Az itteni íróasztalt és fiókos szekrényeket én festettem le krétafestékkel, most ez a rész az irodám. 

haloszoba.jpg
img_3567.jpg

A végére hagytam a leglátványosabb átalakulást, ami a fürdőszobáé volt. Mint láthatjátok, volt ahol hiányzott a falburkolai is... Itt 70 cm-el kijjebb hoztuk a falat, s így befért a mosógép, fölé pedig a cirkós kazán, ami a melegvíz ellátásunkról is gondoskodik. Mivel nincs ablaka a szobának, mindenhova világos burkolatot választottam, a 3D-s csempék apró hatszögei pedig megsokszorozzák a lámpák fényét. Tény, hogy a fürdőkád körül nem egyszerű takarítani, de ragaszkodtam ahhoz, hogy a lefolyó középen legyen, s ezt az egy 160-as modellt találtam, aminél ez teljesül. 

furdoszoba_2.jpg

img_3576.jpg

 Ráadásként pedig itt a terasz, amit faburkolattal és raklapbútorokkal tettünk kényelmessé.

img_3688.JPG

Ha van egy felújítandó ingatlanod, de nem mersz egyedül belevágni, vedd fel velem a kapcsolatot! Átbeszéljük, hogy mit szeretnél, s az alapján megtervezem neked, majd a kivitelézés alatt is támogatást nyújtok.

A bejegyzés trackback címe:

https://katusa.blog.hu/api/trackback/id/tr6216044990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása