Egyedi helytakarékos designbútorok
2021. október 12. írta: Katusart

Egyedi helytakarékos designbútorok

Ez a Polcom-Polcom

Zámbó Gergelyt, a Polcom-Polcom alapítóját pár hónapja ismerem, azzal keresett meg, hogy szívesen készítene velem egy interjút a blogjára. Mivel már régóta nagy csodálója vagyok a munkásságának örömmel igent mondtam, szeptemberben pedig meg is jelent az interjú. Amikor partnereket kerestem a születésnapi nyereményjátékomhoz, egyértelmú volt, hogy őt is megkérdezem - nagy örömömre felajánlott egy csodás darabot, ami azóta már a nyertes otthonában van. Most pedig én kérdezem őt a munkájáról.

zambo_gergely_217_web.jpg

Hogyan jött az ötlet, hogy lebegő polcokat & fiókokat fogsz készíteni? 

Szerettem barkácsolni, otthoni hobbiként - és ennek keretében készítettem az első lebegő éjjeliszekrényt, még 2016-ban. Az egész úgy indult, hogy volt egy szép diófa darabom, amit apámtól kaptam, és épp egy fiók előlapnak illett, és akkor már szemezgettem a fiókos bútorokkal, így gyakorlatilag ennek hatására készült az első lebegő fiók. Akkoriban egy lapszabászatban vágattam előre anyagot, az én részem az összeépítés, felületkezelés és festés volt. 

Mindig is tömör fával szerettél volna dolgozni? 

Igen, kifejezetten a tömör fa anyag inspirált a barkácsolásra is. A tömör fa szépsége semmihez nem fogható, mindig egyedi, és a természet hozza létre, ami egy fantasztikus dolog. Most már nem én magam készítem a bútorokat, de még így is, a több századik darab után is mindig megcsodálom a fát, sosem tudom megunni.

lebego-ejjeliszekreny-tolgy-fiokkal.jpg

Fontos szempont számodra a fenntarthatóság?

Igen, de nem minden áron. Ezt úgy értem, hogy alapvetően minden gyártónál fontosnak kellene lennie, viszont sokszor nehéz elválasztani a valós vágyat a fenntarthatóság iránt, és a marketing eszközként felfogott értelmezését. Nem tartom problémának, ha egy cég fenntarthatóságra törekszik, és ezt kommunikálja is a vevői felé (én is épp ezt csinálom) - esetleg épp ez az, amiért őket választják, de azt fontos látni, hogy a fenntarthatóságnak nagyon sok szintje van. Könnyen rá lehet fogni bármire, hogy fenntartható, de lehet, hogy mondjuk öt tényező közül csak egyre figyelnek. 

Ezt saját példámon keresztül is világosan látom: mi például úgy teszünk a fenntarthatóság érdekében, hogy 100%-ban természetes alapanyagú felületkezelő termékeket alkalmazunk, és minden, tömör fát is tartalmazó termék után ültetünk egy fát a MyForest Közösségi Erdőkön keresztül - így többszörösen is visszapótolva, amit elhasználnuk a természetből.

Nagyon jó érzés, hogy legalább már ennyivel hozzá tudunk járulni egy környezetbarátabb tevékenységhez, de ettől még túlzás lenne azt állítani, hogy az egész tevékenység fenntarthatóság jegyében zajlik. Például ott van a festés, amit már jóval nehezebb környezetbaráttá tenni. Vagy csak akkora áldozat árán, ami már gazdaságilag problémás. Ez nekem is kérdés még, hogyan tudnám megoldani. 

Aztán van egy másik út is, hogy már a terméktervezés legelső pillanatától kezdve fenntartható módon gondolkodunk. Ennek kapcsán van egy régi álmom, hogy a bútorgyártás során keletkező forgács és fűrészporból gyártsunk új bútorokat, ám ehhez sajnos nincs meg a technológiai know-how nálunk. Ehhez egy ebben járatos partnerre lenne szükség (aki ezt olvassa, és van ötlete, annak várom jelentkezését :).
termeszetes-szelu-fiokos-ejjeliszekreny.jpg

Mi inspirál, honnan merítesz ihletet egy-egy új termék megalkotásához?

Nehéz kérdés, mert egy része nem is tudatos a terméktervezésnek, hanem spontán alakul, vagy hosszabb idő alatt kristályosodik ki, és egy jó darabig csak hordozom és ide-oda teszem a fejemben. Gyakori kiindulási alap egyébként a meglévő termékek, és azok továbbgondolása, továbbá egyéb bútorok a múltból és jelenből, a lakberendezés / belsőépítészet, és persze maga a természet. Például a “live edge” típusú bútoroknál épp a természet volt a legfőbb hajtóerő: hogy megmutassuk a környezetünk által már régóta “kitalált” organikus formákat, amit csak egy bútor részévé tettünk, anélkül, hogy megváltoztattuk volna.

Hogyan zajlik a munkafolyamat? Minden darab egyedileg készül?

Igen, nálunk nincs futószalag, gyártósor, stb. Kézzel történik az anyagok felvágása, az összeépítés, és a festés is. Természetesen úgy értve “kézzel”, hogy gépeket nyilvánvalóan használunk, de nem egy automata gyártósoron mennek végig a bútordarabok, amiből a végén ugyanolyan elemek potyognak ki, hanem minden darab egyedi. Ez elsősorban a tömör fát is tartalmazó bútorainknál jelenik meg, mivel ott külön figyelünk, hogy előnyös mintázatú / színű darab legyen felhasználva, két bútordarab rendelése esetén szempont, hogy ugyanabból az anyagból dolgozunk, és párt alkosson a két bútor (szimmetrikus mintázat). Ez különösen igaz a természetes szélű darabokra, ahol a fatörzs eredeti formáját hagyjuk meg, és ezt kell megjeleníteni az adott bútordarabon, úgy, hogy egyszerre legyen funkcionális és esztétikailag is figyelemre méltó.
lebego-sminkasztal.jpg

Mik a terveid a következő 1 évre?

Szeretném a nemzetközi jelenlétünket tovább erősíteni (mi külföldre értékesítettünk először, a polcom-polcomot csak később indítottuk el), illetve jobban elmélyedni a bútortervezésben. Rengeteg (túl sok is) ötletem van, amivel szeretnék foglalkozni, de nem akarom elsietni sem: sokszor érdemes hagyni őket kikristályosodni, másrészről össze kell vetni a gyárthatósági lehetőségekkel / korlátokkal is. 

Szeretném a polcom-polcom ismertségét is növelni, mert bár az olcsó bútort keresők körében úgysem leszünk népszerűek, azonban van egy réteg, aki kifejezetten ilyen prémium, tömör fát is tartalmazó designbútorok iránt érdeklődik, és ők nem tudnak rólunk. Sokszor meg is lepődnek amikor ránktalálnak - nem is gondolván, hogy ilyen létezik itthon, és ráadásul ilyen elérhető közelségben. Az ilyen érdeklődőkhöz szeretnék könnyebben eljutni a jövőben, és ebben az erre nyitott lakberendezők - mint te - is sokszor a segítségemre vannak, így mindig örülök egy-egy közös projektnek.

 

Ha szeretnéd, hogy a te otthonodba is tervezzek egy Polcom-Polcom bútort, keress elérhetőségeimen!

A bejegyzés trackback címe:

https://katusa.blog.hu/api/trackback/id/tr9916717176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása