Így hozhatod ki a legtöbbet az otthonfelújítási támogatásból
Már rengetegen körüljárták a témát, de úgy érzem, nekem is érdemes foglalkoznom vele - mivel otthonokat tervezek érinti az én munkámat is. Sok olyan tétel van felsorolva, ami előzetes tervezést igényel, ezeket a terveket pedig jobb esetben a lakberendező készíti, máskor pedig a kivitelezőkre bízzák…
10+1 fontos címke a lakberendezésben
Mitől lesz fenntartható és környezettudatos egy otthon? Egyrészről azoktól az anyagoktól, melyekből áll, másrészről attól, ahogyan működtetjük és használjuk azt. Mindkét okból kifolyólag érdemes nagyon körültekintően kiválasztanunk az otthonunkba kerülő anyagokat, az építőanyagoktól a falfestékeken…
Így készíts tapéta hatású falat stencillel
Még 2017-ben festettem ez a falat - aki először látja, azt gondolja, hogy tapéta, ez azt bizonyítja számomra, hogy jól sikerült. Leírom, hogyan csináltam, hátha ti is kedvet kaptok egy kis kreatív otthondíszítéshez.
Tudom, hogy sokan vannak karantén idején, akiknek több a dolguk, mint valaha, de azt is tudom, hogy vannak olyanok is, akik nagyon is unatkoznak. Ha ebbe a csoportba tartozol és szeretnéd egyedivé varázsolni az otthonod, stencilezz! A kellékeket meg tudod rendelni 1-2 webáruházból és így ki sem kell…